Réka félreértelmezte anya mondatát a Balatonban. Anya azt mondta neki, hogy kapaszkodjon jobban az úszógumiba, fogja jobban, mert már a mély vízben voltak. Erre Réka felemelte a kezét, kicsúszott belőle és egy az egyben lemerült a vízbe. Anya kiemelte, de Rékának tetszett a dolog. Így anyával együtt újra lemerültek a víz alá. Réka befogta közben […]
Geoláda áttelepítés Bodán
Ma Bettivel és Bencével elmentünk Bodára, hogy apa át tudja telepíteni az ott lévő geoládáját. Nem nagyon talált jobb helyet neki. Majd, ha több ideje lesz, talál jobbat. Addig is jól szórakoztam, friss levegőt szívtam, nézelődtem. Ezt a következő videó is tanúsítja:
Első nyaralásom Balatonlellén
Egy kis nyaralásra mentünk a Balatonra nagyszüleim nyaralójába Bencével és Bettinával. Június 15-én, hétfőn délelőtt indultunk két autóval, ugyanis a papának is el kellett minket kísérnie Vivaroval, mert annyi holmit hoztunk magunkkal. Mondta is, hogy legközelebb a fele is elég lesz, szerinte (igaza lett, fele holminkat nem is használtuk).
Dédim születésnapja Balatonlellén
Május 1-én megünnepeltük a dédim szülinapját Éva mami, Feri papi Balatonlellei nyaralójában. Már jó korán elindultunk Pécsről, hogy korán odaérjünk. Én végigaludtam az utat. Fúú, anyu nagyon gyorsan odaért, 1,5 óra kellett csak neki. Az ebéd finom volt, azt mondták, én csak a szokásosat ettem. Sokan vettek körbe, furcsa volt. Elég hamar el is fáradtam […]
A Balaton partján először
Ma megleptük Éva mamit és Feri papit Keszthelyen, ahol nyaraltak. Nem tudták, hogy megyünk. Nagyon örültek nekünk. Feri papa egy locsolóverset is mondott nekem, hiszen ma van húsvét hétfő. Utána megmutatták nekem a Balatont. A kádamban láttam már sok vizet, de ez rengeteg, ez nagyon sok. Milyen lehet ebben fürdeni? És láttam hattyúkat is. Nagyon […]
Malomvölgyi tónál geocaching
Ma a szüleim úgy döntöttek, hogy elmegyünk a Malomvölgyi tóhoz kirándulni. Unokatesóim, Betti és Bence is jöttek velünk. Nagyon jó idő volt. Bence és apu geocaching-eltek is egyet, megkeresték a GCMato-t. Mi addig Bettivel és anyuval megkerültük a tavat. Hazafelé beugrottunk a McDonald’s-ba, és rajtam kívül mindenki evett egy-egy fagyit.