Megértük ezt is, el sem hiszem: Elkezdődött az ovi. Az első hét csütörtök este mondja Rékának Timi, hogy már csak holnap megy oviba, aztán már nem is megy a héten. Erre Réka úgy elkezdett sírni, úgy igazán, lelkisen, hogy – De én menni akarok az oviba! Nem is értettük. Timi átölelte és vígasztalta. Talán rosszul […]
Palacsinta nap Réka ovijában (TV2 felvétel)
Réka óvodába megy
Rékát a Ledina utcai Református Óvodába vették fel és szeptember 5-én ment először. 3 napig mi, szülők is bent lehettünk vele, de egyre kevesebbet, csütörtöktől pedig reggel el kellett búcsúznunk tőle. 1-2 napig persze sírt, hogy nem akar maradni, de aztán később megnyugtattak, hogy csak az elbúcsúzásnál viselkedik így, és higgyük el, hogy utána nagyon […]
Felvettek az óvodába
Ma hozott nekem egy levelet a postás bácsi. Kibontottam és anyuék felolvasták nekem. A Református oviból jött, ahol 1 hete voltunk felvételizni. Azt írták, hogy felvettek a „Csillag” csoportba és szeptembertől mehetek oviba. Nagyon örültem neki, mert már mióta szüleim először elvittek ebbe az oviba látogatóba, azóta tetszik. Érdekes, hogy a gyerekek mennyit játszanak és […]