Már tegnap haza kellett Rékát hoznunk az oviból, mert lázas és bágyatt volt. Aznap a Nurofen le is vitte a lázát és visszahozta a kedvét. Ma viszont egész nap magas, 38 °C körül volt a láza. Estére pedig elérte a kerek 40 °C-ot. Ilyent én még nem láttam, persze nem is vágytam rá soha. Utána […]
Lila lett a szám
Egy két napja vette észre apa, hogy mintha kis fehér hólyagok lennének a nyelvemen. Azt hitte, hogy csak nem nyeltem le az ételt. Napról napra kisebbek lettek, de nem múltak el. Ma elmentünk a doktornénihez, aki azt mondta (miután sírtam egyet, mert turkálni akart a számban), hogy ez kisgyerekeknél elég gyakori, mert mindent a szánkba […]
Életem első betegsége
Nem csak a jókról kell írni, igaz? Úgy tűnik, elkaptam életem első betegségét. Anyu szerint tegnap nem öltöztetett fel eléggé, apu viszont teljesen biztos benne, hogy ez az ő influenzája. Használt ugyan maszkot, amikor velem játszott, de csak párszor. Mindkettőnknek folyik az orra és köhögünk egy picit. Hőemelkedésem is volt egy kicsi, ez apunak nem […]