Rékát a Ledina utcai Református Óvodába vették fel és szeptember 5-én ment először.
3 napig mi, szülők is bent lehettünk vele, de egyre kevesebbet, csütörtöktől pedig reggel el kellett búcsúznunk tőle. 1-2 napig persze sírt, hogy nem akar maradni, de aztán később megnyugtattak, hogy csak az elbúcsúzásnál viselkedik így, és higgyük el, hogy utána nagyon aranyos, játszik és nagyon jól elvan.
Voltak félelmeink, mert közvetlenül óvoda előtti hétvégén a budapesti IKEÁ-ban életében először megharapta egy buta kislány, ami nagy trauma volt számára. És mi történik az első napon az óvodában? Megharapta egy kisfiú életében másodszorra pár napon belül.
Azonban a 2. héten már örömmel ment be, de sajnos beteg lett, így pár napig otthon volt. Utána megint kicsit nehezen ment oviba.
Sokáig kérdezgette otthon indulás előtt:
– Anya, nem megyünk ma oviba?
– De, Réka, megyünk.
– De, anya, nem megyünk ma oviba?
– De, hát mondtam, hogy ma megyünk.
Mintha azt várná, hogy ha így kérdezi, akkor talán “Nem” lesz a válasz. Kis sírás következett ezután, de már kicsit később az ajtóban indulásra készen várt ránk, hogy menjünk az oviba.
Negyedik hét első napján pedig elkezdtük az ott alvásra szoktatni, mert addig mindig hazajött előtte. És sikerült! Ott aludt, és persze, mint szokott, morcosan kelt fel. Óvónénik kérdezték is, hogy ez normális-e.
Úgyhogy azt kell mondjam, hogy nagyon könnyen ment a Réka beszoktatása. És szerintem nagyon is kellett a Rékának már ilyen korán (2,5 éves) a közösség, hogy tovább tudjon lépni a szuper gyors fejlődésében.
Vélemény, hozzászólás?