Halász Judit Csiribiri koncertje az egyik kedvencem. Megvan DVD-n. Otthon is, papánál-mamánál is ezt nézem csomószor. Ezért mikor szüleim megtudták, hogy 2010. május 16-án Csiribiri koncert lesz Pécsen, egyből vettek rá jegyet. Úgy gondolták, hogy ezt aztán igazán élvezni fogom.
Fél négykor akartak szüleim elindulni, de nem tudtak felkelteni, csak nagy nehezen, olyan mélyen aludtam. Aznap az eső is esett és a koncertre sokan mentek, de azért időben, épségben odaértünk. Hannáék foglaltak nekünk helyet. Ibolya mama is ott volt. Emmáék és Petráék is, de velük nem találkoztunk.
Az elején még nagyon fáradt voltam, így nem nagyon érdekelt a koncert, mint az a videókon látható. Aztán kikéretőztem sétálni. Hiába mutogatták nekem Halász Juditot, a koncert végéig én már csak mászkeráltam. Találtam liftet is, ami nagyon megtetszett, így egy csomót lifteztem apuval. A legvégén még kaptam egy lufit.
Anyuék nagyon csodálkoztak rajtam, másra számítottak, de nekem így volt jó.
UI: sajnos hazafelé apu rosszul lett, mert elkapta tőlem a betegséget. Otthon le is kellett feküdnie, annyira. Nagyon sajnáltam. De harmadnapra meggyógyult.
Vélemény, hozzászólás?