Ma a Lidl-ben odajött hozzánk egy kisfiú. Nagyon tetszettem neki:
Kisfiú: – Anya, anya, gyere ide! Nézd meg, milyen gyönyörű az arca. Megsimogathatom?
Anyukája: – Csak a lábát, kisfiam!
Anyu: – Nézd, a sapkájánál megsimogathatod.
Erre a kisfiú már simogatta is az arcomat.
Kisfiú: – Én is ilyen kistestvért szeretnék. Ugyanilyet! Ugyanilyen legyen az arca, meg a ruhája, meg a babakocsija. Anya, ugye ugyanilyen lesz? Ugye?
Anyukája: – Én is azt szeretném, ha rózsaszínben lenne, de az majd eldől. És tudod, mondtam, kisfiam, hogy nem most.
Kisfiú: – De mikor? De mikor? És hol laktok? Itt a közelben?
Anyu: – Igen, itt a közelben.
Kisfiú: – Anyu! Mi itt lakunk a közelben?
Anyukája: – Nem.
Kisfiú: – Megadod a telefonszámodat?
Anyu csak gondolkodott, hogy erre most mit válaszoljon.
Anyukája: – Kisfiam! Nem kérjük el idegenek telefonszámát.
Kisfiú: – Akarok egy lufit hajtogatni nektek, ide fölkötitek a babakocsira és ha jöttök ide, akkor mindig megismerlek titeket.
Eddigre már sokszor megsimogatott, én meg mosolyogtam rá.
Kisfiú: – Anyu! Szerintem engem megkedvelt!
Anyukája már rángatta el, de ő egyre csak azt kérdezte:
Kisfiú: – Megadod a számodat? Mi a telefonszámod?
Vélemény, hozzászólás?